Állami segítség az adósoknak
Megoldódhat az adósok helyzete, talán az utolsó percben, de még időben érkezik a segítség. Ugyanis tervezik, hogy visszahozzák az állami támogatást a lakásvásárlóknak.
A jelenlegi tervek többfélét sugallnak: egyrészt a hárompilléres rendszer bevezetése, ahol, ha már a pénzintézetek sem tudnak segíteni, akkor az önkormányzat lép be harmadik szereplőként. Bár az adósok elveszítenék lakásukat, mégsem kellene kiköltözniük, hanem kedvező áron bérbe vehetnék ugyanazt. Ezen felül az államilag támogatott lakáshitelek visszavezetése, amelyet azok kaphatnak meg, akik olyan ingatlant vásárolnak, ahol a másik oldalon egy "bajbajutott" áll.
A piac pedig ezzel párhuzamosan fellendülésbe kezdett, legalábbis az eredmények ezt mutatják. Egyre nő a hazánkba invesztált tőke, amely jelentősen kedvező számunka. Kiemelkedő az is, hogy elsőként a közép-kelet európai régióból hazánkban fordult át a kocka.
Az építőipar még mindig stagnál, azonban ez is változhat. A növekedésnek köszönhetően csökkenhet Magyarország kockázati szintje, amely azt jelentené, hogy még több befektető érkezne hazánkba. Ez pl.: a bevásárlóközpontok építésén is meglátszik, hiszen az elmúlt évben mindössze a Corvin, valamint az Europeaum nyílt meg, ez utóbbi a Blaha Lujza téren. A továbbiakhoz viszont erőteljes lökések kellenek, még továbbra is, ám a kezdet már ígéretes.
Tehát még mindig bizonytalan a helyzete az adósoknak, ám a fénysugár egyre nagyobb. Elsősorban a július hoz változást, ekkor derül ki, hogy mi lesz a következménye a moratórium felfüggesztésének. A fontos még mindig az, hogy akin még lehet segíteni, az, hogy jelentkezzen, ne halassza addig a segítségkérést, amíg már esetleg késő, hiszen a pénzintézetek érdeke is az, hogy az ügyfelük maradjon.
Kattintson a Kapcsolatfelvétel gombra és érdeklődjön hitelmegoldási lehetőségeiről!